A MusicPress blog a 2012-es, 2013-as, 2014-es, 2015-ös, 2016-os, 2017-es és 2018-as albumok listázása után 2019-től is az év legjobb lemezeit sorba szedő összeállítással búcsúzik. Jöjjön hát 2019-es éváttekintő összeállításunk, melyhez a korábbi közreműködők mellett a MusicPressnek idén nagy segítséget nyújtó további barátoktól is érkeztek listák.
DÉRI ZSOLT (szerkesztő)
2018-hoz hasonlóan 2019-ben is nők vitték a prímet a legjobb albumok terén: a legünnepeltebb az egy évtized alatt a kritikusok elismerését is kivívó Lana Del Rey lett (aki a legutóbbi Lorde- és St. Vincent-sorlemezek producerével, Jack Antonoff-fal együtt írta és rögzítette a Norman Fucking Rockwell!-t), de hasonlóan pompás anyagokkal jelentkeztek a nála technikásabb harmincas dalszerző-előadó honfitársnői is (mint Weyes Blood, Angel Olsen, Sharon Van Etten, az Alabama Shakes-vezér Brittany Howard vagy az ex-Chairlift-díva Caroline Polachek), míg Zeitgeist-szempontból a legnagyobb hatású művet a 2001-es születésű Billie Eilish készítette (az övénél csak egyetlen jobb női debütalbum volt 2019-ben: az apai ágon török és anyai ágon barbadosi származású 24 éves brit dalszerző-gitáros-énekesnő Nilüfer Yanya eklektikus Miss Universe konceptlemeze).
Ha azonban a legnagyobb művészi bravúrt keressük, azt az angol táncos-énekesnő FKA twigs (született: Tahliah Debrett Barnett, 1988) szolgáltatta öt év után elkészült második albumán, melyen első nagylemezének futurista R&B-jénél jóval egyedibb és intimebb hangzással dolgozta fel egy szakításának lelki és nőgyógyászati problémáinak fizikai fájdalmát (elmondása szerint eper, kiwi és alma méretű tumorokat operáltak ki a méhéből, összesen hatot). A nem bűnbánó prostituáltként, hanem feminista ikonként definiált Mária Magdolna nevét kapó Magdalene albumon jeles producerek támogatták (fő segédje, Nicolas Jaar mellett Jack Antonoff, Oneohtrix Point Never, Hudson Mohawke, Rick Nowels, Benny Blanco, Skrillex, Cashmere Cat, Arca stb.), de saját művészi – főleg dalszerzői – fejlődésével FKA Twigsnek ezúttal már tényleg sikerült felemelkednie a több ponton megidézett Kate Bush és Björk szintjére (ez utóbbinak a 2010-es évekbeli fő videorendezőjével, a kínai-amerikai Andrew Thomas Huanggal leforgatta az év legjobb klipjét is a lemez Cellophane című záródalához).
Ami a férfiakat illeti, az egy évtizednyi szünet után legragyogóbb albumával visszatérő, majd annak megjelenése után pár héttel öngyilkosságot elkövető ex-Silver Jews-frontember David Berman amerikai dalszerző-gitáros-énekes-karikaturista-költő (Purple Mountains) és az újabb gyászlemezét szakrális ambient hangzással lebegtető ausztrál Nick Cave (Ghosteen) mellett az élbolyból – hogy az energikus életigenlésre is álljon itt egy példa – meg kell említeni a legjobb zenekari bemutatkozást is: az ír Fontaines D.C. kvintett huszonéves tagjai a kedvenc turnépartnereikhez, az angol Idles és Shame együttesekhez méltó posztpunk zenéjükbe belecsatornázták a nevük végén rövidítésként jelzett Dublin városának irodalmi hagyományait, és a debütalbumuknak a kocsmapoéták komolytalan rigmusaira utaló Dogrel címet adták.
Az alábbi hevenyészett albumlistán precíz sorrend ezúttal sincs, inkább csak az élbolyban:
Lana Del Rey: Norman Fucking Rockwell!
Caroline Polachek: Pang
posztumusz album:
Leonard Cohen: Thanks For The Dance
gyűjteményes album:
Jens Lekman & Annika Norlin: Correspondence
(a 2018-as „zenei levelezés” havonta érkező dalai egybegyűjtve)
az év magyar albuma:
/együttes - Lemurian Folk Songs: Ima今
/szólóelőadó - MMAMT: Mindenkinek megvan a maga története
az év feldolgozáslemeze:
Qualitons: KEXEK
az év „mixtape”-je:
Blood Orange: Angel's Pulse
az év EP-je:
Millie Turner: Hide+Seek
az év újrakiadása:
Clara Luciani: Sainte-Victoire – Super-édition
(a 11 számos 2018-as album 9 újabb számmal kibővítve)
az év videója:
/klip - FKA twigs: Cellophane (rendező: Andrew Thomas Huang)
/album-kísérőfilm - The National: I Am Easy To Find (rendező: Mike Mills)
BÉRES DÁNIEL http://imdb.com/name/nm1561187
Priests: The Seduction Of Kansas
The Murder Capital: When I Have Fears
Siskiyou: Not Somewhere
Drahla: Useless Coordinates
DIIV: Deceiver
Slowthai: Nothing Great About Britain
Ty Segall: First Taste
Fontaines D.C.: Dogrel
Fews: Into Red
Motorpsycho: The Crucible
Billie Eilish: When We All Fall Asleep, Where Do We Go?
Deerhunter: Why Hasn't Everything Already Disappeared?
Sleater-Kinney: The Center Won't Hold
Sunn O))): Life Metal
Sleaford Mods: Eton Alive
Jade Imagine: Basic Love
Homer: Best New Music
Lana Del Rey: Norman Fucking Rockwell!
Tool: Fear Inoculum
Russian Circles: Blood Year
The Dream Syndicate: These Times
Big Thief: Two Hands
Aldous Harding: Designer
Necking: Cut Your Teeth
Abjects: Never Give Up
FEKETE TAMÁS http://cirkogejzir.hu
1. Vampire Weekend: Father Of The Bride
2. Billie Eilish: When We All Fall Asleep, Where Do We Go?
3. Angel Olsen: All Mirrors
4. Big Thief: U.F.O.F.
5. Foals: Everything Not Saved Will Be Lost – Part 1
6. King Gizzard & The Lizard Wizard: Fishing For Fishies
7. The Chemical Brothers: No Geography
8. Lana Del Rey: Norman Fucking Rockwell!
9. Deerhunter: Why Hasn't Everything Already Disappeared?
10. Sharon Van Etten: Remind Me Tomorrow
11. Kevin Morby: Oh My God
12. James Blake: Assume Form
13. Thom Yorke: Anima
14. The National: I Am Easy To Find
15. Michael Kiwanuka: Kiwanuka
16. Elbow: Giants Of All Sizes
17. Nick Cave & The Bad Seeds: Ghosteen
18. Steve Gunn: The Unseen In Between
19. The Comet Is Coming: Trust In The Lifeforce Of The Deep Mystery
20. Bon Iver: i,i
21. Hot Chip: A Bath Full Of Ecstasy
22. Floating Points: Crush
23. Lizzo: Cuz I Love You
24. Mannequin Pussy: Patience
25. Blanck Mass: Animated Violence Mild
GRÓF BALÁZS http://facebook.com/grofbalazs http://grofbalazs.hu
Tool: Fear Innoculum
Thom Yorke: Anima
Cass McCombs: Tip Of The Sphere
Michael Kiwanuka: Kiwanuka
Kim Gordon: No Home Record
Nick Cave And The Bad Seeds: Ghosteen
Lovasi András: Tűzijáték délben
White Lies: Five
Korn: The Nothing
Darkthrone: Old Star
+ Prince: Originals
HORN PÁL http://facebook.com/mcpublo
100 Gecs: 1000 Gecs
Anderson .Paak: Ventura
Anna Of The North: Dreamgirl
Billie Eilish: When We All Fall Asleep, Where Do We Go?
Brittany Howard: Jaime
Caroline Polachek: Pang
Chance The Rapper: The Big Day
Charli XCX: Charli
Electric Guest: Kin
Hania Rani: Esja
Jenny Lewis: On The Line
King Princess: Cheap Queen
Labrinth: Imagination & The Misfit Kid
Lana Del Rey: Norman Fucking Rockwell!
Little Simz: Grey Area
Lizzo: Cuz I Love You
Maggie Rogers: Heard It In A Past Life
Metronomy: Metronomy Forever
Nilüfer Yanya: Miss Universe
Post Malone: Hollywood's Bleeding
Sigrid: Sucker Punch
Solange: When I Get Home
Steve Lacy: Apollo XXI
Sturgill Simpson: Sound & Fury
Vampire Weekend: Father Of The Bride
HORVÁTH MÁTÉ http://newbeat.hu
Boy Harsher: Country Girl
Drab Majesty: Modern Mirror
Giuda: E.V.A.
Idle Hands: Mana
Operators: Radiant Dawn
Ride: This Is Not A Safe Place
Tempers: Private Life
Trentemøller: Obverse
White Lies: Five V2
Nick Cave The Bad Seeds: Ghosteen
+EP - Black Bartók: Dirty Dervish
PÁPAI SÁNDOR http://facebook.com/wave.hu http://wave.hu
Swans: Leaving Meaning
Mark Lanegan Band: Somebody's Knocking
Nick Cave And The Bad Seeds: Ghosteen
Iggy Pop: Free
Beck: Hyperspace
New Model Army: From Here
Tool: Fear Inocolum
Big Thief: U.F.O.F.
The Raconteurs: Help Us Stranger
Bill Frisell: Harmony
Hiperkarma: A napsütötte rész
Haraszti Ádám Projekt: Let It Flow
Meszecsinka: Állj bele a mélybe
Muzsikás & Amadinda: Live
Ethnofil: Azimuth
Lemurian Folk Songs: Ima 今
Ivan & The Parazol: Exotic Post Traumatic
Bujdosó Trió: National Amnesia Institute
Kerekes Band: Rewind
Pontiac: Are You Ready Now
POLGÁR ZSOLT http://facebook.com/zsolt.polgar.92
Jamila Woods: Legacy! Legacy!
Fontaines D.C.: Dogrel
Amon Tobin: Long Stories
FKA Twigs: Magdalene
Solange: When I Get Home
Little Simz: Grey Area
Michael Kiwanuka: Kiwanuka
Bon Iver: i,i
Kaytranada: Bubba
Vanishing Twin: The Age Of Immunology
SALLAI LÁSZLÓ http://facebook.com/felsotizezer
01. Purple Mountains: Purple Mountains
02. Pup: Morbid Stuff
03. Chris Farren: Born Hot
04. The Mountain Goats: In League With The Dragons
05. Richard Dawson: 2020
06. Ezra Furman: Twelve Nudes
07. Mikey Erg: Waxbuilt Castles
08. New Model Army: From Here
09. Elbow: Giants Of All Sizes
10. Momus: Akkordion
11. Spearmint: Are You From The Future?
12. Vampire Weekend: Father Of The Bride
13. Wilco: Ode To Joy
14. That Dog: Old LP
15. Deerhunter: Why Hasn’t Everything Already Disappeared?
16. Field Medic: Fade Into The Dawn
17. Tindersticks: No Treasure But Hope
18. Office Culture: A Life Of Crime
19. Bob Mould: Sunshine Rock
20. Hot Chip: A Bath Full Of Ecstasy
STERN GÁBOR http://facebook.com/bontonfilmhu
Aldous Harding: Designer
Amanda Palmer: There Will Be No Intermission
Angel Olsen: All Mirrors
Bat For Lashes: Lost Girls
Beirut: Gallipoli
Billie Eilish: When We All Fall Asleep, Where Do We Go?
Chromatics: Closer To Grey
Cigarettes After Sex: Cry
FKA twigs: Magdalene
Jenny Hval: The Practice Of Love
Lana Del Rey: Norman Fucking Rockwell!
Metronomy: Metronomy Forever
Nick Cave And The Bad Seeds: Ghosteen
Nilüfer Yanya: Miss Universe
Operators: Radiant Dawn
Sharon Van Etten: Remind Me Tomorrow
Stella Donnelly: Beware Of The Dogs
The Cranberries: In The End
The National: I Am Easy to Find
Tindersticks: No Treasure But Hope
VARGA BALÁZS feketezaj.hu / http://facebook.com/negativeartprod
The Murder Capital: When I Have Fears
Idle Hands: Mana
Perihelion: Agg
Thom Yorke: Anima
Brutus: Nest
Alcest: Spiritual Instinct
JuJu: Maps And Territory
30Y: Ki az akit még megölelnél
Nick Cave And The Bad Seeds: Ghosteen
The Twilight Sad: It Won/t Be Like This All The Time
+(versenyen kívül) VHK: Életzuhatag
FKA Twigs teljes Magdalene albuma és az év csúcsklipje a Cellophane záródalhoz:
1 Thousand Eyes
2 Home With You
3 Sad Day
4 Holy Terrain (feat. Future)
5 Mary Magdalene
6 Fallen Alien
7 Mirrored Heart
8 Daybed
9 Cellophane
az angol származású holland szintis-dalszerző-énekesnő BEA1991 (polgári nevén: Beatriz de Rijke) első albumának, a Brand New Adultnak a My Own Heaven című dalához forgatott konceptuális rövid docu art film Jona Honer rendezésében:
a National I Am Easy To Find lemezének kisfilmje Alicia Vikander szereplésével:
.
a néhai David Berman utolsó projektjének, a Purple Mountainsnek az albuma:
That's Just The Way That I Feel
All My Happiness Is Gone
Darkness And Cold
Snow Is Falling In Manhattan
Margaritas At The Mall
She's Making Friends, I'm Turning Stranger
I Loved Being My Mother's Son
Nights That Won't Happen
Storyline Fever
Maybe I'm The Only One For Me
.
az ír Fontaines D.C. kvintett Dogrel debütabuma a friss Liberty Belle klippel:
Nilüfer Yanya Miss Universe debütalbuma az In Your Head című dal videójával:
.
a pátyi Lemurian Folk Songs együttes Ima今 című nagylemeze:
Mindenkinek megvan a maga története - az Óriás-frontember Egyedi Péter első Mmamt-szólóalbuma, a nyitódal friss klipjével:
további MusicPress-posztok a Facebookon és a Twitteren:
http://facebook.com/MusicPressBlog
http://twitter.com/MusicPressBlog