A 2012-es és 2013-as albumlisták után a MusicPress blog 2014-ben is előáll az év legjobb lemezeit sorba szedő összeállítással. Bár efféle listák már november óta érkeznek, idén is érdemes volt az esztendő utolsó napjaiig várni, hiszen még december közepén is jelent meg olyan zseniális album, mint D'Angelo másfél évtized után elkészült visszatérő anyaga, a Black Messiah (és ha a MusicPress nem is, de sok kritikus lelkesen fogadta a Sucker című új Charlie XCX-lemezt is). Jöjjön hát 2014-es albumösszeállításunk, melyhez a korábbi közreműködőkön kívül idén még a MusicPressnek számos cikktippel segítő Publo Palkó is adott egy listát.
DÉRI ZSOLT (szerkesztő)
Az nem is kérdés, hogy az elmúlt egy év St.Vincent nagy éve volt: a nagykiadós szerződést és a Smithsonian Intézettől előadóművészi díjat kapó dalszerző-gitáros-énekesnő a David Byrne-nel közös hosszú turnéjának szünetében megírt címnélküli új albumához David Bowie-szerű karakterváltáson ment keresztül, elektronikusabbra és futuristábbra vett virtuóz art-rock dalai mellé Madonna-szerű balladákat is komponált (melyeket a koncertjein egy nagy piramisemelvényre felmászva adott elő) és a szintén Lady Gaga-példakép Daphne Guinnesstől kölcsönzött ezüst hajú boszorkány-úrnői kinézetet (hogy a lemezborítón is úgy fessen, mint egy „szektavezér a közeli jövőből”). Az új dalainak premierjét a New York Fashion Week legmenőbb divatbemutatóján tartó, de maga jogán is divatikonná váló énekesnő a számtalan magazincímlap mellett eljutott a legnézettebb amerikai tévéshow-kba a Saturday Night Live-tól David Letterman műsoráig (tőle a legnagyobb kedvenceknek járó ötvenperces Live On Letterman webkoncertet is kapott, a Late Night with Seth Meyers házizenekarába pedig egy teljes hétre beugrott zenekarvezetőnek), játszhatott gyerekkori kedvenc együtteseivel (a Pearl Jammel közös fellépése után pár hónappal már Kurt Cobain helyén gitározott és énekelt a Rock And Roll Hall Of Fame-gálán a Nirvana beiktatásakor és az azt követő titkos klubkoncerten), sőt a Swans noise-rock sámánjaival stúdióba is vonult a szintén az év csúcslemezei közé számító To Be Kind dupla album fő vendégvokalistájaként. Bár klipet csak kettőt forgatott új lemezéhez (Digital Witness, Birth In Reverse), a Budapestre is eljutó turnén bőven megtámogatta produkciója vizuális oldalát aprólékosan megkoreografált show-ival - melyekhez aztán az idő előrehaladtával egyre vadabb finálékat csapott, zúzódásokat és véres sebeket szerezve (az idei évet most decemberben a Black Keys társaságában lenyomott arénaturnéval zárta, de már 2015 első felére is meghirdetett egy rakás fellépést). Mindezek után St. Vincent az végi listákon is óriásit aratott címnélküli negyedik albumával: az NME, a Guardian és számos más szakmai fórum is 2014 legjobb lemezeként ünnepelte, sőt még a művésznő karrierjének első Grammy-jelölését is meghozta a legjobb alternatív zenei album kategóriában.
A fentebb vázolt tour de force kétségtelenül az év legjobb popzenei produkciója, de ha csak szigorúan magát a 11 számos St. Vincent albumot nézzük, az nem az év lemeze (ha a felvételekkor dobozban maradt és csak a november végi Pietà/Sparrow kislemezen publikált két zseniális dal is szerepelne rajta, akkor talán lehetne az). Nem, a 2014-es év legjobb albumát egy másik amerikai, az elmúlt negyedszázad egyik legzseniálisabb dalszerző-gitáros-énekesének számító Mark Kozelek készítette el, aki Red House Painters nevű alternatív rockzenekarának ezredfordulós feloszlatása óta az akusztikusabb Sun Kil Moon projekttel folytatja pályáját, és Benji című idei nagylemezével karrierje legszemélyesebb és egyben legzseniálisabb dalciklusát alkotta meg.
A családtagok, barátok és szerelmek sztorijainak boncolgatása közben saját pszichéjét is feltáró 47 éves Mark Kozeleket az albumon a Sonic Youth-dobos Steve Shelley és a háttérvokalistaként közreműködő Will Oldham, vagyis Bonnie 'Prince' Billy segíti (másik nagy zenészhaverja, a Death Cab For Cutie/Postal Service-frontember Ben Gibbard is jelen van, bár ezúttal csak a Ben's My Friend záródal témájaként). A februárban kiadott Benji mellé az év végére egy karácsonyi feldolgozáslemezt és egy The Possum című kilencperces kislemezdalt is megjelentető Kozelekről az átlag zenehallgatók csak a War On Drugs együttessel való egyoldalú és tragikomikus őszi civakodása kapcsán szerezhettek tudomást (a dologból még egy briliáns gúnydal is született War On Drugs: Suck My Cock címmel), de a sajátos humorú mizantróp idei produkciójának zsenialitásából ez sem von le semmit, sőt ezzel ahhoz is hozzájárult, hogy a War On Drugs Lost In The Dream albuma még inkább reflektorfénybe kerüljön, és végül a legtöbb szakmai listán az legyen az év lemeze. De itt ezen a listán (ahol precíz sorrend most sincs, inkább csak az élbolyban) a nemzetközi mezőnyből a Sun Kil Mooné az év albuma:
Sun Kil Moon: Benji
St. Vincent: St. Vincent
Chromeo: White Women
Jenny Lewis: The Voyager
Ryan Adams: Ryan Adams
D'Angelo And The Vanguard: Black Messiah
Broken Bells: After The Disco
Lykke Li: I Never Learn
TV On The Radio: Seeds
Sleaford Mods: Divide And Exit
Orwells: Disgraceland
Mac DeMarco: Salad Days
Gruff Rhys: American Interior
Ty Segall: Manipulator
The Notwist: Close To The Glass
Ariel Pink: Pom Pom
Jack White: Lazaretto
Temples: Sun Structures
Phox: Phox
Future Islands: Singles
Spoon: They Want My Soul
The War On Drugs: Lost In The Dream
She Keeps Bees: Eight Houses
Metronomy: Love Letters
Jessie Ware: Tough Love
Neil Young: Storytone
Marianne Faithfull: Give My Love To London
Damon Albarn: Everyday Robots
Morrissey: World Peace Is None Of Your Business
Caribou: Our Love
Swans: To Be Kind
Sia: 1000 Forms Of Fear
The Afghan Whigs: Do To The Beast
Neneh Cherry: Blank Project
Alt-J: This Is All Yours
tUnE-yArDs: Nikki Nack
Flying Lotus: You’re Dead!
Damien Jurado: Brothers And Sisters Of The Eternal Son
The Twilight Sad: Nobody Wants To Be Here And Nobody Wants To Leave
Damien Rice: My Favourite Faded Fantasy
Phantogram: Voices
Chet Faker: Built On Glass
The Dø: Shake Shook Shaken
Perfume Genius: Too Bright
Sharon Van Etten: Are We There
Haerts: Haerts
Beck: Morning Phase
Wild Beasts: Present Tense
Lana Del Rey: Ultraviolence
Mark Lanegan Band: Phantom Radio
Suzanne Vega: Tales From The Realm Of The Queen Of Pentacles
Mastodon: Once More 'Round The Sun
Yelle: Complètement fou
La Roux: Trouble In Paradise
Death From Above 1979: The Physical World
Against Me!: Transgender Dysphoria Blues
Glass Animals: Zaba
Run The Jewels: Run The Jewels 2
Leonard Cohen: Popular Problems
MØ: No Mythologies To Follow
Alvvays: Alvvays
Christine And The Queens: Chaleur humaine
Ex Hex: Rips
Röyksopp: The Inevitable End
Fucked Up: Glass Boys
Bombay Bicycle Club: So Long, See You Tomorrow
Perfect Pussy: Say Yes To Love
Sinéad O'Connor: I'm Not Bossy, I'm the Boss
Hercules And Love Affair: The Feast Of The Broken Heart
Bryan Ferry: Avonmore
Tinariwen: Emmaar
Grouper: Ruins
Zola Jesus: Taiga
The Horrors: Luminous
Stardeath And White Dwarfs: Wastoid
Angel Olsen: Burn Your Fire For No Witness
Sohn: Tremors
Kate Tempest: Everybody Down
The New Pornographers: Brill Bruisers
Kiesza: Sound Of A Woman
Jungle: Jungle
Kat Edmonson: The Big Picture
Basement Jaxx: Junto
Music Go Music: Impressions
Phil Selway: Weatherhouse
James: La Petite Mort
Thurston Moore: The Best Day
FKA Twigs: LP1
Interpol: El Pintor
Manic Street Preachers: Futurology
Elbow: The Take Off And Landing of Everything
SBTRKT: Wonder Where We Land
Tanya Tagaq: Animism
Foo Fighters: Sonic Highways
Baxter Dury: It's A Pleasure
Spain: Sargent Place
Eels: The Cautionary Tales of Mark Oliver Everett
White Sea: In Cold Blood
Arthur Beatrice: Working Out
Thom Yorke: Tomorrow's Modern Boxes
az év feldolgozásalbuma:
James Williamson: Re-Licked
az év EP-je:
Cléa Vincent: Non mais oui (két részben megjelent dupla EP)
az év kislemeze:
St. Vincent: Pietà/Sparrow
az év zenei DVD-je:
Björk: Biophilia Live
FEKETE TAMÁS http://odeon.hu
1. St. Vincent: St. Vincent
2. Swans: To Be Kind
3. Beck: Morning Phase
4. The War On Drugs: Lost In The Dream
5. Caribou: Our Love
6. Todd Terje: It's Album Time
7. Future Islands: Singles
8. Temples: Sun Structures
9. Teleman: Breakfast
10. Ariel Pink: Pom Pom
11. Mac DeMarco: Salad Days
12. Glass Animals: Zaba
13. Cloud Nothings: Here And Nowhere Else
14. Lykke Li: I Never Learn
15. Real Estate: Atlas
16. The Antlers: Familiars
17. Parquet Courts: Sunbathing Animal
18. Wild Beasts: Present Tense
19. TV On The Radio: Seeds
20. Jungle: Jungle
21. Alt-J: This Is All Yours
22. Sharon Van Etten: Are We There
23. Metronomy: Love Letters
24. The Black Keys: Turn Blue
25. Spoon: They Want My Soul
kislemez:
Savages: Fuckers / Dream Baby Dream
GRÓF BALÁZS http://facebook.com/grofbalazs http://grofbalazs.hu
AC/DC: Rock Or Bust
Bryan Ferry: Avonmore
Damon Albarn: Everyday Robots
Interpol: El Pintor
Ivan & The Parazol: Mode Bizarre
Junkie Jack Flash: Az élvezetnek fejjel
Kiscsillag: Szeles
Mark Lanegan Band: Phantom Radio
Mastodon: Once More 'Round The Sun
Middlemist Red: Supersonic Overdrive
Obituary: Inked In Blood
St. Vincent: St. Vincent
Pegazusok Nem Léteznek: Pegazusok Nem Léteznek
Temples: Sun Structures
The Afghan Whigs: Do To The Beast
The Chain Gang Of 1974: Daydream Forever
The Black Keys: Turn Blue
The Horrors: Luminous
The Orwells: Disgraceland
The War On Drugs: Lost In A Dream
Thom Yorke: Tomorrow's Modern Boxes
Thurston Moore: The Best Day
Twin Peaks: Wild Onion
Ty Segall: Manipulator
Uzipov: Bazaltkockák
HORN PÁL http://facebook.com/mcpublo
Architecture In Helsinki: NOW + 4EVA
Bombay Bicycle Club: So Long, See You Tomorrow
Bruce Springsteen: High Hopes
Caribou: Our Love
Chromeo: White Women
Clean Bandit: New Eyes
Culprate: Deliverance
GusGus: Mexico
Jessie Ware: Tough Love
Kiesza: Sound Of A Woman
La Roux: Trouble In Paradise
Lily Allen: Sheezus
Marcel: Petting. Soul. Dance
Perfume Genius: Too Bright
Sam Smith: Lonely Hour
St. Vincent: St. Vincent
Suzanne Vega: Tales From The Realm Of The Queen Of Pentacles
Taylor Swift: 1989
The Kooks: Listen
The New Pornographers: Brill Bruisers
The Roots: …And Then You Shoot Your Cousin
Todd Terje: It's Album Time
TV On The Radio: Seeds
Walk The Moon: Talking Is Hard
Weezer: Everything Will Be Alright In The End
PÁPAI SÁNDOR http://facebook.com/wave.hu http://wave.hu
Jack White: Lazaretto
Royal Blood: Royal Blood
Temples: Sun Structures
The Black Keys: Turn Blue
Marianne Faithfull: Give My Love To London
Robert Plant: Lullaby And... The Ceaseless Roar
Spoon: They Want My Soul
Steve Gunn: Way Out Weather
Bill Frisell: Guitar In The Space Age!
Medeski Scofield Martin & Wood: Juice
Tinariwen: Emmar
Benjamin Booker: Benjamin Booker
Foo Fighters: Sonic Highways
Einstürzende Neubauten: Lament
Middlemist Red: Supersonic Overdrive
Grand Mexican Warlock: Hell Sweet Hell
Korog: Maybe Airlines
Turbo: Pentagram
Hiperkarma: Konyharegény
Vera Jonas Experiment: Game
a Benji című Sun Kil Moon-album itt hallható teljes hosszában:
1. Carissa - 00:00
2. I Can't Live Without My Mother's Love - 06:55
3. Truck Driver - 10:54
4. Dogs - 14:40
5. Pray for Newtown - 20:27
6. Jim Wise - 24:35
7. I Love My Dad - 28:10
8. I Watched the Film the Song Remains the Same - 34:25
9. Richard Ramirez Died Today of Natural Causes - 44:56
10. Micheline - 50:31
11. Ben's My Friend - 56:38
a Sun Kil Moon októberben közzétett War On Drugs: Suck My Cock című dala:
az iTunes oldalán december 1-jén megjelent kilencperces The Possum kislemez:
a MusicPress a Sun Kil Moon vezérének novemberi új nagylemezéről, a klasszikus karácsonyi dalok feldolgozásaira épülő Mark Kozelek Sings Christmas Carols albumról a Christmas Time Is Here című dallal kíván kellemes ünnepeket olvasóinak:
"I think there must be something wrong with me. Christmas is coming but I’m not happy, and I don’t feel the way I’m suppose to feel. I just don’t understand Christmas, I guess. You know, I like giving presents, sending Christmas cards and decorating trees and all that…but I’m still not happy. I always end up feeling depressed.”
“Mark, you’re the only person I know who can take a wonderful season like Christmas and turn it into a problem..."
további MusicPress-posztok a Facebookon és a Twitteren:
http://facebook.com/MusicPressBlog
http://twitter.com/MusicPressBlog