A kilencvenes évek amerikai alternatív rock színterén a Red House Painters slowcore zenekar frontembereként befutó, majd 2002-től már az indie folkosabb Sun Kil Moon projektjével aktív Mark Kozelek dalszerző-gitáros-énekes 2018-ban koncertezett először Magyarországon, 2022-ben a második budapesti előadásán viszont már egy helyi zenésszel lépett fel, Molnár Bencze billentyűssel a Jazzbois és Amoeba zenekarokból, majd ez utóbbi soul-funk együttessel stúdióba is vonult és egy sor számot is rögzítettek együtt, tavaly szeptemberben és idén márciusban is. A közös felvételek közül Kozelek fizetős Substack-oldalán már feltűntek a Hungarian Lullaby és Acacia Tree című dalok, de első széles körben publikált kollaborációjuk Mindy címmel most hivatalos kislemezdalként is megjelent, egy közelgő új Sun Kil Moon-album előhírnökeként.
(sajtófotók: Kersner Máté)
A legjobb kortárs dalszerzők közt számon tartott Kozelek évente több albummal is jelentkezett 2020/2021 fordulójáig, amikor is több nő megvádolta szexuális visszaélésekkel, ám utána nemcsak a turnézásban tartott hosszú szünetet (2022 őszén Ljubljanában és Budapesten tért vissza a koncertezéshez, és azóta is csak tíz fellépése volt), de két és fél évet kellett várni a következő albumára is: a 2021 folyamán felvett nyolcszámos Quiet Beach House Nights – mely a kései karrierjének egyik legerősebb anyaga – idén augusztusban jött ki Caldo Verde Records nevű saját kiadójánál, egyelőre csak CD-n rendelhető, vinyl formátumban jövőre várható, digitálisan viszont nem jelenik meg, a streaming felületeken csak a felvezető kislemezdalai elérhetők. Ahogy most a Mindy című Amoeba-kollaboráció is, mely a hírek szerint már a gitáros-énekes következő albumának előhírnöke. „Mark Kozelek vagyis Sun Kil Moon készülő új nagylemezének szerves részévé váltunk mi is, ebből a csokorból az első kislemez a Mindy. Jövőre ezekből még több érkezik és terveink szerint közös koncertek is kísérik majd ezt a kapcsolódást” – írták az Amoeba tagjai a korábbi Kozelek-anyagoknál groove-osabb lüktetésű új Sun Kil Moon-számhoz.
az előző Sun Kil Moon-megjelenés, a Santa Ana című 20 perces szám szeptemberből:
a nyolcszámos augusztusi Quiet Beach House Nights album a Black Perch klippel:
Nervous To Fly
Damian
True Friends
Black Perch
Watermelon Pepperomia
Quiet Beach House Nights
The Doorbells Are Ringing
Raging Bull's Jaw
egy szintén idei Sun Kil Moon-megjelenés, a két évtizede feloszlott Holiday Flyer kaliforniai indie pop együttes 1995-ös Runaround dalának feldolgozása májusból:
részletek Mark Kozelek legutóbbi – 2022. szeptember 10-én a Magyar Zene Házában tartott – budapesti fellépéséből, ahol Molnár Bencze mellett egy magyar énekesnő, Dányi Krisztina (WeAreGloria) és a közönségből színpadra hívott Pavlo Paloka görög gitáros is fellépett közreműködőként...
Carissa
Young Road Trips
Night Talks
Dogs
I Can't Live Without My Mother's Love
You Are Me And I Am You
... és az idén március 6-án adott pozsonyi koncert a Klarisszák templomában, szintén a Jazzbois/Amoeba-tag Molnár Bencze zongorás kíséretével:
I Watched The Film The Song Remains The Same
Micheline
Black Perch
Ceiling Gazing
Somehow The Wonder Of Life Prevails
Lovin' You (Minnie Riperton-feldolgozás)
Young Road Trips
ráadásként itt az Amoeba együttes legutóbbi Sincinnati klipje tavaly őszről...
...és egy idei EP a hiphop producer Tzapa (Kiss Balázs Márton) társaságában:
Breakfast Of Champions
Still Clubbin'
French Neptunes (feat. Galambos Dorina)
Pimp Goin' Out
Pimp At Home
Déri Zsolt
további MusicPress-posztok a Facebookon és a Twitteren:
http://facebook.com/MusicPressBlog
http://twitter.com/MusicPressBlog