A MusicPress kedvenc amerikai dalszerző-gitáros-énekesnője, Annie Clark, azaz St.Vincent – aki a David Byrne-nel közös produkciói (a Love This Giant album, annak egy éven át tartó turnéja és az ahhoz igazított Brass Tactics EP) közben is elpotyogtatott egy-egy dalt mozifilmhez, rajzfilmhez vagy éppen tévésorozathoz – 2014. február 24-én egy címnélküli sorlemezzel tér vissza szólókarrierjéhez. A 31 éves művésznő új albumát három szám is beharangozta (a zaklatott Birth In Reverse, a futurista Digital Witness klipdal és a szépséges Prince Johnny), majd az New York Fashion Week alatt élőben közvetített DVF-divatbemutatón és UNSTAGED-minikoncerten további három új szerzemény ősbemutatójára is sor került (Every Tear Disappears, Rattlesnake, Regret), február közepén pedig elindult a turné is további új dalokkal, sőt a MusicPress blog hétvégi szüneteléséért felelős második koncerten, az amszterdami Paradisóban egy albumon nem szereplő új szám is elhangzott, mely Pieta címen szerepelt a setlisten. Ebben a cikkben ez utóbbi is meghallgatható ráadásként a teljes St Vincent album alatt, melyet pár órája az NPR oldalán tettek közzé. Eddig 2014 legjobb női lemeze, és jó esély van rá, hogy év végéig is az marad.
FRISSÍTÉS: az album a YouTube-on!
01 Rattlesnake
02 Birth In Reverse
03 Prince Johnny
04 Huey Newton
05 Digital Witness
06 I Prefer Your Love
07 Regret
08 Bring Me Your Loves
09 Psychopath
10 Every Tear Disappears
11 Severed Crossed Fingers
az amszterdami koncert nyitása az új lemez nyitódalával:
az album legszebb száma, mint a koncert legszebb száma, az I Prefer Your Love:
a kiadatlan új dal, a Pieta az amszterdami koncertről, kis szöveges közjáték után:
képek az amszterdami Paradisóból:
_
az sem mellékes, hogy St.Vincent mögött a turnén Matt Johnson dobol – az az ember, aki húsz évvel ezelőtt Jeff Buckley, tíz évvel ezelőtt pedig Rufus Wainwright dobosa volt!
Déri Zsolt
FRISSÍTÉS: a Digital Witness kislemez B-oldalas száma, a Del Rio, mely az album japán kiadásának végére is fekerült bónuszdalként!
további MusicPress-posztok a Facebookon és a Twitteren:
http://facebook.com/MusicPressBlog
http://twitter.com/MusicPressBlog