A 2011 tájban David Bowie-dalokra épülő remek feldolgozásműsorával feltűnt dunaújvárosi Dalai Dávid együttesben két hajdani Galapagos-tag, a Pluto-szólógitáros Martinkó Tamás és a basszista-énekes Farkas Csaba zenél együtt a karrierjét a Quimby 1991-es első dobosaként kezdő Szekeres Istvánnal. 2014-ben beszálltak kísérőzenészként Polyák Eszter dalszerző-énekesnő kamarapop projektjének, a Naked Woodsnak a rockos élő felállásába, mellyel többek közt az angol Fear Of Men és az izlandi Emilíana Torrini budapesti koncertjeinek előzenekari posztján is felléptek. Időközben a Dalai Dávid repertoárjában az átdolgozások helyére nagyrészt saját szerzeményeik kerültek, és egy próbatermi demó után most a héten kiadták első igazi stúdióanyagukat: az elmúlt egy évben a már említett Polyák Eszter hangmérnöki segítségével felvett tucatnyi számból három már hallható a Minden átmenet című EP-jükön, mely egy sorozat első része.
„A felvételek csak részben készültek stúdióban, ugyanis az énekek egy részét egy dunaújvárosi szerelőműhely konyhaterében és mosdójában vettük fel Eszterrel, egyes gitárrészeket pedig a néhai vágóhídi próbaterem folyosóján rögzítettük. Az eredeti koncepció egy csak természetes hangtereket használó nyers hangzású felvétel volt, amitől aztán némileg elrugaszkodtunk, ahogy gyűltek a plusz vokálok és egyéb hangszerelési ötletek” – meséli a MusicPressnek a gitáros Tamás. „A dalaink alapjai sokszor dzsemmelés során keletkeznek, amiket aztán tovább fejlesztünk, finomítunk, de vannak a szekrényben alvó dolgaink, amiket aztán előszedünk és újraértelmezzük. A Minden számít (Az élet vizén) is Csaba egy régi számötletéből jött például, míg a Kék virág egy olyan gitárriffből alakult, amit én vittem, aztán együtt gyúrtuk dallá. Annak a szövegét például Pista jegyzi, de amúgy a dalszövegeket többnyire Csaba írja nálunk.”
A felvételeken akusztikus gitárt is pengető basszista-énekes elég filozofikusan áll a szövegíráshoz: „A címadó dalban, a Minden átmenetben például az első versszak a goethe-i fény- és színelmélet zanzásított felskiccelése, utána jön néhány sor a jégbe fagyott materialista által semminek gondolt szellemi mindenségről, majd szóba kerül az emberi tudat fejlettség szerinti két véglete (az ébren alvók, akik átalusszák az életüket és csak sodródnak félig öntudatlanul a történésekkel, illetve az éberen álmodók, akik megvilágosodottak, folytonos tudatúak, akiknél az alvás sem jár tudatvesztéssel) és köztük minden átmenet (az emberiség nagy része), végül pedig az utolsó versszak arról szól, hogy születünk és meghalunk, újra és újra, de nem kerülünk ki a körforgásból, és mindenki egy világcél felé tart.”
Az EP legizgalmasabb szerzeménye a Minden számít (Az élet vizén) című záródal, melyben párhuzamosan fut két énekszólam. „Ez egy elég régi dalból nőtt ki. A két énekszólamból az első régi, korabeli, míg a másik szólamot akkor írtam, mikor már közelgett a stúdiófelvétel ideje. A vízbefúlós tematika nem volt szándékos, de nem küzdöttem ellene, végül is vicces, hogy élet vizéről van szó, aztán a hős jól belefullad. Az eredeti szövegrész talán egy későn érő, épp egzisztenciális válságát élő fiatal felnőtt meseszerű vallomása a belső küzdelmeiről - most, hogy így belegondolok, végül is megfullad ő is, egy búvár, aki lenn ragad… A másik szövegrészben a hős közel húsz évvel később, már érett férfikorban reflektál a témára, letisztultabban, nem olcsó sört vedelve, hanem jó áron vásárolt, minőségi magyar száraz vörösbort kortyolgatva saját háza nappalijában. Ő már ezoterikus olvasmányélményei alapján alkot képet magának a vízbefúlás élményéről, ami persze misztikus naturalizmusa ellenére is remélhetőleg csak szimbolikus.”
A Dalai Dávid tervezett EP-sorozatának első része, a Minden átmenet itt hallható:
Minden átmenet
vörös a sötétből
és kék a fényen át
a többi öt test és a vér
hóból álló ember
elolvadsz-e már
emléked helyén fű fakad
mögötted semmi
mely a mindent rejti el
függönyöd hajnalban hasad
ébren alvók
és éberen álmodók
és köztük minden átmenet
ki jön, ki megy
de senki sem távozik
útjuk a végtelenben egy
Kék virág
szemedben kék virág
keres, de nem talál
szemedben kék virág
nekem szűk hazám, azt érzem
ez a drótszegély
hívott egy madár az éjjel
csábított a rét
szívem égett el a szalmán
visszanéztem én
már minden virág kiégett
szemetel az ég
szemedben kék virág
keres, de nem talál
szemedben kék virág
Minden számít (Az élet vizén)
az élet vizén
(örvény – törvény)
amit palackban a hős ellopott
(hullám útján)
egy tutaj remeg épp
(az úszó elmerül)
a tutajban én is ott bújok
(hínárerdő)
mit pecáznak ők
(kagylóhéjak)
ha a tóban csak hínár maradt
(talpam vágják)
az úszó elmerül
(én is ott bújok)
a ladik koppan, aztán fennakad
(hűs holdfényben)
örvényben kapálózva
a sorssal is ujjat húzna
reszket, de azt dúdolja:
dí-dá-dámm
ettől féltem én
(egy levegővel)
és a hínárerdő elragadt
(meddig bírnád?)
és most húznak lefelé
(nem történhet ez)
én meg fénylő bugyborékokat
(éppen vélem)
szívem morze jeleit
(múló élet)
küldök nektek S.O.S.-t, sokat
(élő képek)
remélem, látja valaki
(mindet értem már)
hogy ez a szegény búvár lenn maradt
(órám ébreszt)
biztosan készakarva
akarta így a karma
ellene kelni pedig
nem szabad
a trió 2014-es próbatermi demója, a saját dalok közt egy Depeche Mode-átirattal:
.
a Dalai Dávid zenekar David Bowie-feldolgozásai közül itt van mutatóba a Five Years a hajdani Quimby- és Heaven Street Seven-alapítótag Kiss Endre egy 2013-as dunaújvárosi videofelvételén...
... és a Lazarus előadása egy 2017-es budapesti koncerten:
a Dalai Dávid-tagok a Naked Woods élő felállásában, a 2017 legjobb albumai közé tartozó No Remedynek a Share (I Had Dreams) és Bones And Strokes dalaival:
Déri Zsolt
további MusicPress-posztok a Facebookon és a Twitteren:
http://facebook.com/MusicPressBlog
http://twitter.com/MusicPressBlog