MusicPress

A hajdani Creedence Clearwater Revival együttes vezére, az 1945-ös születésű dalszerző-gitáros-énekes John Fogerty szerepelt Dave Grohl idén bemutatott Sound City dokumentumfilmjében (riportalanyként) és a Sound City Players-koncerteken is (az alkalmi szupergrupp legidősebb tagjaként), de a sztárparádés Sound City: Real To Reel filmzenelemezre nem született vele közös felvétel. Grohl most kiköszörüli a csorbát, ugyanis a Foo Fighters-tagok kíséretében stúdióban is rögzítették és ki is adják azt a számot, amit az összes idei fellépésen eljátszottak a country-, blues- és southern rock veteránjával: a politikusokon és csemetéiken gúnyolódó Fortunate Son című gúnyos protest songot, melyet Fogerty még a vietnámi háború idején írt hajdani együttese 1969-es Willy And The Poor Boys albumára. A közös felvétel a szerző 68. születésnapjához igazítva, május 28-án megjelenő Wrote a Song For Everyone című nagylemezen szerepel majd, melyen Fogerty pár új szerzemény mellett főleg régi híres számait modernizálja olyan vendégekkel, mint Kid Rock, Bob Seeger, Tom Morello vagy a My Morning Jacket együttes. Az albumot nyitó Foo Fighters-kollaboráció premierjét pár órája a Rolling Stone magazin honlapján tartották, és most már itt a MusicPress blogon is meghallgatható. Hadd szóljon!

74 éves korában elhunyt Ray Manzarek, a Doors együttes alapító billentyűse és egyik fő zeneszerző-hangszerelője, aki 1973-tól számos szólólemezt is megjelentetett (az 1983-ban Philip Glass társaságában készített Carmina Burana adaptációja lett a leghíresebb), 1998-ban pedig Light My Fire: My Life With The Doors címmel egy nagy sikerű könyvben is elmesélte legendás zenekara történetét (ezt a memoárt két regény is követte, a Jim Morrison ihlette The Poet in Exile és a XIX. században játszódó Snake Moon). Manzarek már régóta küzdött epevezeték-daganattal, és a rák végzett vele: a németországi Rosenheinben, a RoMed klinikán hunyt el családja körében. A Doors honlapján közzétett gyászjelentéshez a barátját és zenésztársát gyászoló Robby Krieger gitáros még annyit fűzött hozzá: „Boldog vagyok, hogy lehetőségem volt együtt játszani vele Doors-dalokat az elmúlt évtizedben.” Krieger és Manzarek 2002 óta turnéztak hajdani zenekaruk számaival (az énekesi poszton 2007-ig a Cult frontemberével, Ian Astburyvel), bár az efféle reuniót ellenző John Desmore dobossal való pereskedés során többször nevet kellett változtatniuk (The Doors Of The 21st Century, D21C, Riders On The Storm, Manzarek–Krieger).

A magyar Polar Dear elektro-pop duó Kanadában élő tagja, Lechner Márk egy hete itt a MusicPress blogon szerepelt először Szabó Tamás (The Moog) társaságában indított Nibiru nevű együttesének első három dalával, és most máris egy újabb háromszámos EP hallható tőle: Möbel név alatt már 2011-ben is készített felvételeket (bár a hazai lo-fi hálószoba-pop színtéren kakukktojásnak számított ügyes elektronikai megoldásaival és világszínvonalú videoklipjével), és tavaly is feltűnt egy Models Can't Fuck-remixszel (ami egy díjnyertes divatvideóba is átkerült), de idén a német Motor kiadótól kapott szerződés nyomán a teljes átalakulás és profizmus jegyében újraindította egyszemélyes projektjét. A május 31-én megjelenő We Throw No Party EP-ről a hónap első felében közzétett Shift és Rotor című számok mellé a mai napon megérkezett a címadó felvétel is, így itt már egyben hallható a teljes háromszámos anyag.

Az idei Sziget egyik legfontosabb fellépője, a multiinstrumentalista-énekes-producer Kevin Parker vezette ausztrál Tame Impala elvesztette élő zenekari felállásának egyik illusztris tagját: a 2012 legjobb lemezei közé tartozó Lonerism album világturnéjáról a szombati koncert után lelépett a basszusgitáros, a feminin kinézetével és bohém allűrjeivel is egyedi színfoltnak számító Nick Allbrook, hogy egy kicsit kiszellőztesse a fejét, mielőtt megjelenik másik együttesének, a Pondnak az új nagylemeze, az augusztus 5-re ígért Hobo Rocket. Az Allbrook frontemberi irányításával működő Pond lényegében a Tame Impala testvérzenekara, hiszen még a billentyűs-gitáros Jay Watson is közös tag mindkettőben, sőt 2009 és 2012 között Kevin Parker is beszállt hozzájuk dobosnak, és a tavalyi Beard, Wives, Denim csúcsalbum pszichedelikus hangzásában producerként is meghatározó szerepet kapott. Hogy a dolog még kacinfántosabb legyen, a Tame Impala-turnén a basszusgitárosi posztot nem más veszi át, mint Cam Avery, aki tavaly Kevint felváltva lett a Pond dobosa. Amúgy szent a béke és a barátság, ráadásul a közelgő Pond-album keverését ismét a Tame Impala frontembere végezte, amint az a Giant Tortoise című beharangozó klipdal hangzásából is kiderül.

A gyönyörű új Laura Marling-lemez mellé sötét ellenpontnak itt egy másik angol művész friss anyaga: az 1968-ban Adrian Nicholas Matthews Thaws néven anyakönyvezett Tricky az amerikai évek után most már Párizsban él, és a német !K7 kiadónál indított False Idols nevű új labeljénél első albumát is e Hamis bálványok cím alatt jelenteti meg (amúgy ez már a kilencedik – ha a Nearly God projektet is számoljuk, akkor a tizedik – sorlemeze két évtizedes szólókarrierje alatt). Az utóbbi években Magyarországon is visszatérő vendégnek számító – legközelebb szeptember 12-én a Zöld Pardonban fellépő – producer-rapper újbóli magára találásaként, korai lemezeinek világához való visszatérésként jellemzi új anyagát, melyhez a „Jesus died for somebody's sins but not mine"-nal nyitó Patti Smith-féle Gloria verzió vagy a My Funny Valentine című örökzöld feldolgozása mellett még egy saját régi dalát, az 1996-os Makes Me Wanna Die-t is újraértelmezi. A morgó hangú szerző a False Idols labelhez leszerződtetett két londoni énekesnő, az apai ágon olasz, anyai ágon ír származású Francesca Belmonte és a Kínából áttelepült Fifi Rong mellé két sztárvendéget is hívott: a Nothing Matters című dalban a nigériai apától és német anyától született Nneka a közreműködő (ő pont a napokban csatlakozott az idei Sziget roppant erős női mezőnyéhez), az éteri Parenthesisben pedig a brooklyni The Antlers együttes frontembere, Peter Silberman. A februári Nothing's Changed című beharangozó szám, a márciusi Does It klipdal és frissítésként áprilisban mellé került további két felvétel (Tribal Drums, Hey Love) után most már a május 27-én boltokba kerülő Tricky-album teljes anyaga végighallgatható itt megjelenés előtt.

Laura Marling, az angol folktündér még csak 23 éves, de már negyedik albumánál tart, és most igazán nagyban mert gondolkodni: a 2008-as Alas, I Cannot Swim, a 2010-es I Speak Because I Can és a 2011-es A Creature I Don't Know folytatása egy azoknál bő másfélszer hosszabb, több mint egy órában 16 szerzeményt felsorakoztató – és rögtön egy egybefűzött négyszámos dalciklussal induló – lemez, melynek anyagát hősnőnk egyetlen nap leforgása alatt gitározta és énekelte fel! Az idén Amerikába költözött brit dalszerző-énekesnő május 27-én megjelenő Once I Was An Eagle albumáról a tavasz folyamán már hallhattunk három beharangozó számot (Where Can I Go Now?, Master Hunter, Once), majd a Fred & Nick rendeződuótól egy 18 perces kisfilmet is kaptunk az említett nyitó dalciklussal (Take The Night Off, I Was An Eagle, You Know, Breathe), most azonban megérkezett a teljes 63 perces lemezanyag, mely az NPR-premier után pár órával már itt a MusicPress blogon is végighallgatható, egy teljes héten át.

Miközben a Get Lucky című Daft Punk-dal az egész világon vezette a listákat, elhunyt a francia duó másik legnagyobb slágerének, a One More Time-nak az énekese, Romanthony. Az Anthony Wayne Moore néven született house és garage producer a nyolcvanas évek végén tűnt fel a New Jersey-i színtéren, de csak a kilencvenes évtized második felében jelentek meg albumai brit kiadóknál (Romanworld – 1997, Instinctual – 1999, Live In The Mix – 1999, R.Hide in Plain Site – 2000), az igazi ismertséget pedig csak a Discovery című második Daft Punk-nagylemezre felénekelt dalok, a 2000 végén világslágerré lett One More Time és az albumot záró Too Long hozták meg számára (ez utóbbit nemcsak társszerzőként, de társproducerként is jegyezte). A DJ-fellépések mellett gitáros-énekesként élő zenekari kísérettel is koncertező multiinstrumentalista-producer május 7-én bekövetkezett halálának hírét a nővére erősítette meg.

Az 50 éves jubileumi Rolling Stones-turnén Mick Jagger már számos sztárvendéggel duettezett (Florence Welch, Mary J. Blige és Lady Gaga a Gimme Shelterben, a No Doubt-csaj Gwen Stefani a Wild Horsesban, Katy Perry a Beast Of Burdenben, Tom Waits a Little Red Roosterben énekelt), pár órája a kaliforniai Anaheimben pedig Dave Grohl is sorra került az 1971-ből való Bitch című dalban: a Foo Fighters frontembere – aki játszott már Paul McCartney-val és az összes még élő Led Zeppelin-taggal, az idei Sound City filmzenelemezen és Sound City Players-koncerteken pedig további veteránokkal is – most a Rolling Stones-kollaborációt is kipipálhatta. A Bitch közös előadásának első YouTube-ra került videofelvétele itt a MusicPress blogon már meg is tekinthető.

Az új évtized év egyik legnagyobb új felfedezettje, a 2011-ben gyors egymásutánban három ingyenesen letölthető albummal (House Of Balloons, Thursday, Echoes Of Silence) előálló The Weeknd, vagyis az etióp származású kanadai R&B dalszerző-énekes Abel Tesfaye a 2012-es évet a tripla lemezanyag kanonizálásával töltötte: a Universal kiadóhoz szerződve hivatalosan is megjelentette albumtrilógiáját (Trilogy), videókat forgatott a kulcsdalokhoz (Rolling Stone, Wicked Games, The Zone) és mindhárom lemezhez hozzátett egy-egy plusz számot (Valerie, Till Dawn, Twenty Eight – ez utóbbihoz később szintén készült egy korhatáros klip), sőt a fenti csomagon kívül még egy kiadatlan szerzeményt is kiszivárogtatott (Enemy). A 23 éves énekes most 2013-ban újabb felvételekkel jelentkezik: már be is jelentette közelgő új albumának címét (Kiss Land), és a jeles amerikai horrorfilmes zeneszerző-rendező John Cartpenterről elnevezett szerzeményének 20 másodperces részlete után pár nappal ma a teljes címadó dalt közzétette impozáns 7 perc 40 másodpereces hosszában. Ezzel szinte egy időben kiszivárogott az a felvétele is, melyet a marokkói származású New York-i rapper, French Montana (született: Karim Kharbouch, 1984) május 21-én megjelenő debütalbumára, az Excuse My French-re készítettek – így itt a MusicPress blogon a Kiss Land című új The Weeknd-kislemezdal után már ez a Gifted című közös szám is meghallgatható.

Ha már a napot a Disclosure közelgő Settle albumának egy új számával kezdtük, ismerkedjünk meg a londoni house duó lemezének vendégszereplői közül – az AlunaGeorge, Sam Smith és Eliza Doolittle után – a Help Me Lose My Mind című záródalban éneklő Hannah Reid együttesével, a London Grammar trióval is! A folkos énekhangú lány és két zenésztársa, a gitáros Dan Rothman és a billentyűs Dot Major egyetemi hallgatókként álltak össze, és finom elektronikával kiegészített szerzeményeik közül 2012 legvégén elsőként a Hey Now című dalt tették közzé, mely már elég volt ahhoz, hogy a szintén londoni The XX-hez hasonlítsák őket. 2013 márciusában látott napvilágot első hivatalos kiadványuk, a négyszámos Metal & Dust EP, a június 16-án megjelenő Wasting My Young Years kislemezhez pedig pár órája megjött egy gyönyörű videoklip, ahol fájdalmas dal a bullet time effekt poetikus lo fi verziójával kap további érzelmi töltést. Itt a MusicPress blogon a fiatal együttes teljes eddigi életműve áttekinthető.