A Pest megyei Ócsán működő Pause nevű gimnazista rockzenekar 2016 decemberében a Ramóna képei című hatszámos debütáló lemezanyagának megjelenésekor a MusicPress blogon kapta az első cikket és interjút, és most itt hallható a 17-19 év közt járó tagok – Rozs Barbara énekesnő, Ponyiczki Mihály gitáros, Racskó Tamás basszista és Bencze Ádám dobos – Kicsi világ című legújabb stúdiófelvételének online premierje is.
„A Kicsi világ alapvetően a nyáron született. Rengeteget jártunk fellépni és mások fellépéseire is, többször zenéltgettük együtt Mácsai Peti barátunkkal, aki az egyik zenei alap meghallgatása után küldte el a szöveg kb. 60-70%-át, amit aztán én dolgoztam át a mai formájába” – meséli a basszusgitáros. „Ennek a dalnak a megszólalása stúdiótechnikailag rengeteget fejlődött a kislemezhez képest. Minden hangszerhez egyenként válogattuk ki azokat a komponenseket (legyen szó dobbőrökről, húrokról, testekről, kábelekről, vagy akár mikrofonokról), amelyek a dalt a legjobban ki tudják egészíteni, és ebbe tényleges, élő vonóskíséret is tartozik, mármint egy flat húrokkal szerelt másik basszusgitár vonóval való megszólaltatása.”
„A zenekar jelenleg kezd egy posztrockos vonalat is felvenni, de ameddig ez jobban ki nem forr, addig sajnos a színpadon még nem lehet sokat látni ebből az oldalunkból. Amint ezt olyan szintre hozzuk, hogy a fellépésekben ne legyen érezhető törés vagy hatalmas stílusváltás a dalok között, azon nyomban több újdonsággal is elő fogunk állni. Erre előreláthatólag a téli szezon közepén, januárban vagy februárban kerítenénk sort, aztán majd szeretnénk egy igazán erős nagylemezzel is előrukkolni – annak a felvételeire legkorábban tavasszal vagy nyáron kerülhet sor.”
a Kicsi világ című új Pause-szám a pár napja tartott rádiópremier után itt hallható teljes stúdióverziójában:
egy még kiadatlan Pause-dal, az Édeskeserű egy nyári koncertfelvételen:
a zenekar Facebook-oldala:
http://facebook.com/pausezenekar
Déri Zsolt
további MusicPress-posztok a Facebookon és a Twitteren:
http://facebook.com/MusicPressBlog
http://twitter.com/MusicPressBlog