Sting hat gyereke közül több választott művészi pályát: Joseph Sumnert például Fiction Plane nevű együttese élén már apja előzenekaraként is láthattuk Budapesten, a filmes Jake Sumner legutóbb egy zenei dokumentumfilmet rendezett, a színésznővé lett Mickey Sumner a Frances Ha egyik kulcsszerepe után a tavalyi CBGB filmben Patti Smith-t játszotta, de a legizgalmasabbnak mindannyiuk közül a szintén fiús nevű (és hangú) Eliot Sumner tűnik, aki multiinstrumentalista-dalszerző-énekesnőként próbál szerencsét. A 1990-es születésű lány eleinte Coco becenevét használva az I Blame Coco projekttel tűnt fel még az előző évtized végén (reggae-s beütésű 2007-es magánkiadású kislemezei után new wave-es szintis indie popra váltva a Robynnal közös 2009-es Caesar duettel és a 2010-es The Constant albummal), majd egy időre eltűnt, és a múlt héten már saját polgári nevén tért vissza egy Information című hétperces új felvétellel, mely júliusban megjelenő azonos című új EP-jének (és az elmúlt négy évben összeállt új albumának) az előfutára.
_
az első Eliot Sumner-kiadvány beharangozó stúdióvideója:
az utolsó Coco Sumnerként jegyzett felvétel, a filmzeneszerző Clint Mansell társaságában rögzített Creep című Radiohead-feldolgozása a Mocsok című 2013-as Irvine Welsh-adaptáció filmzenelemezéről:
emlékeztetőül itt vannak az I Blame Coco-album videoklipjei:
Self Machine
Quicker
In Spirit Golden
Caesar (featuring Robyn)
friss stúdiófotó, levél az újrakezdésről és a kislemezborító nagyban:
Déri Zsolt
FRISSÍTÉS: az énekesnő a londoni visszatérő koncertjének napján, július 22-én az Information című dalhoz egy remek posztpunkos remixet is közzétett a dán DJ-producertől, Trentemøllertől!
FRISSÍTÉS 2: július 28-án a Come Friday című 2. szám is megérkezett az EP-ről!
FRISSÍTÉS 3: augusztus 4-én harmadikként megjött a Wobbler című záródal is!
FRISSÍTÉS 4: augusztus 5-én az Information videoklip is megérkezett!
_
további MusicPress-posztok a Facebookon és a Twitteren:
http://facebook.com/MusicPressBlog
http://twitter.com/MusicPressBlog