Eminem november elején – egy évvel az után, hogy egy baseball sapka feliratával beharagozta 2014-es albummegjelenését – közreadta csúcslemezének, a 2000-es The Marshall Mathers LP-nek a folytatását The Marshall Mathers LP 2 címen, és a végeredmény tényleg a legjobb munkája lett azóta, ahogy fél évtizednyi kihagyás után 2009-ben visszatért a porondra. A nagy szakállú Rick Rubinnal készült (és ezáltal a nyolcvanas évekbeli Beastie Boys-oldschool előtt is tisztelgő) Berzerk című első kislemezdal után az album másik legerősebb számának klipje is megidézi a hárommal ezelőtti évtizedet: a korábban főleg Lil' Wayne-lemezeket jegyző DVLP (ejtsd: Develop, született: Bigram John Zayas, 1978) produceri segédletével rögzített, elképesztő nyelvbravúrra épülő Rap God videójában a rapper már rögtön az intróban a nyolcvanas évek közepének „virtuális” tévés műsorvezetőjét, Max Headroomot személyesíti meg (míg a nyitó szöveges hangminta egy hetvenes évekbeli Captain America hangoskönyvből való).
a klip félperces beharangozója:
a Berzerk videója Rick Rubinnal:
a Call Of Duty videojátékhoz igazított Survival című dal klipje:
az album negyedik kislemezdala, a Rihanna társaságában előadott Monster, melyhez a tervek szerint december 11-én érkezik majd videoklip:
Déri Zsolt
további MusicPress-posztok a Facebookon és a Twitteren:
http://facebook.com/MusicPressBlog
http://twitter.com/MusicPressBlog