Az „előadók, akik az ezredfordulón voltak a csúcson" sorozatban Dido után jut még egy erre a hétre: a walesi Stereophonicsról van szó, mely tökös rocktrióként tűnt fel az 1997-es Word Gets Around albummal, aztán a következő kettő (Performance and Cocktails – 1999, Just Enough Education To Perform – 2001) többmilliós eladásaival csaknem Oasis-kategóriájú kontinentális sztárzenekarrá tudott előlépni. A daróchangú kis dalszerző-gitáros-énekes Kelly Jones egója persze hamar eluralkodott, sokan máig nem tudják neki megbocsátani, hogy 2003-as You Gotta Go There to Come Back után kirúgta a legviccesebb tagot, a tévés/rádiós karrierbe fogó Stuart Cable dobost (ki aztán 2010-ben halálra is itta magát), de a másik gyermekkori haver, a névrokon Richard Jones basszista támogatásával végül is egyben tartotta a zenekart, és 2005-re kissé modernizálni is tudta tradicionális rockzenéjét (emlékezzünk csak a Language. Sex. Violence. Other? album Dakota című No.1 slágerére). Az elmúlt évtized végül nem zárult túl fényesen (Pull The Pin – 2007, Keep Calm And Carry On – 2009), de az újabb doboscsere után felvett visszatérő anyag most ismét felmutat pár jobb pillanatot. A Graffiti On The Train album március 4-én jelenik meg, de itt a MusicPress blogon már meghallgatható.
klipek az In A Moment, Violins And Tambourines és Indian Summer című dalokhoz:
Déri Zsolt
