A multiinstrumentalista-dalszerző-énekes Mark Oliver Everett (bece- és művésznevén: E) a változó felállásokban működtetett Eels együttes 2009-2010-es lemeztrilógiája (Hombre Lobo, End Times, Tomorrow Morning) után 2013 elején új erővel tér vissza: a február 4-én megjelenő Wonderful, Glorious Eels-stúdióalbummal, melyet az elmúlt hetekben már beharangozott két klip (Peach Blossom, New Alphabet), sőt mellékesen egy friss filmbetétdal (Calling For Your Love) és egy B-oldalas bónuszfelvétel (I'm Your Brave Little Soldier) is jutott a rajongóknak. A negyvenes évei legvégén járó fanyar humorú morcos-szakállas dalnok az előző két lemeznél rockosabb attitűddel kezdett neki az új anyagnak: az Hombe Lobo album zenésztársai, a basszista Koool G Murder és a dobos Knuckles mellé a 2010-es turnéjuk két gitárosát, The Chetet és P Boo-t is bevitte magával a stúdióba (mondván, hogy ez a felállás a legjobb zenekar, amivel valaha játszott), ráadásul egy új stúdióba, ahol aztán a kísérletezésbe, sőt – tőle szokatlan módon – még a dalszerzési folyamatba is bevonta társait (a dacos-harcos alapállásból indulva az útkeresésen át némi optimizmusig eljutó szövegek persze teljesen a sajátjai maradtak). A 13 számos új Eels-album a megjelenés előtt egy héttel már itt a MusicPress blogon is meghallgatható.
FRISSÍTÉS: a teljes album a lemezcég YouTube-csatornáján!
"Bombs Away" – 5:23
"Kinda Fuzzy" – 3:38
"Accident Prone" – 2:48
"Peach Blossom" – 4:05
"On the Ropes" – 3:10
"The Turnaround" – 4:49
"Stick Together" – 3:42
"New Alphabet" – 4:08
"True Original" – 3:48
"Open My Present" – 3:09
"You're My Friend" – 3:47
"I Am Building a Shrine" – 3:35
"Wonderful, Glorious" – 3:43
Déri Zsolt