A karácsonyt felvezető hét induljon a szépség jegyében! Itt a MusicPress blogon számos karácsonyi produkció szerepelt már Sufjan Stevens és Cee-Lo Green idő előtti (október eleji!) meglepetéseitől a sztárparádés Christmas Rules feldolgozáslemezen és Mark Lanegan hatszámos EP-jén át a Killers menetrendszerű évzáró daláig, de a legpuritánabb ünnepi köszöntő most a hétvégén érkezett Chilly Gonzalestől (született Jason Charles Beck; 1972), aki Solo Piano II című őszi albumának kiegészítéseként egy két és fél perces kis medley-t zongorázott fel híres karácsonyi dalokból, és ezt ajándékként rögtön letölthetővé is tette. Ezzel egy időben a holland 3VOOR12 rádió oldalán meghallgathatóvá tették az említett nagylemez teljes anyagát is, melyet most a kúllistás HOLALO szervezőcsapatból ismert kontener, azaz Erdész Dávid ajánlásával adunk közre, ha már az egyik kedvenc idei albumáról van szó.
A tíz évvel ezelőtt már nyugdíjba vonulását fontolgató, MC-ként, hiphop zenészként, képzett zongoristaként, producerként (Peaches, Feist, Jamie Lidell, és sok más előadó segítőjeként), sőt színészként és filmalkotóként is aktív nagydarab kanadai zsidó művészember, Chilly Gonzales a 2004-es Solo Piano album után nyolc évvel idén ismét egy szál zongorára komponált klasszikus hangvételű darabokat rögzített lemezre. A hol Berlinben, hol Párizsban élő, különc szerző-producer – aki pár éve egy 27 órás produkcióval felállította a leghosszabb szólófellépés Guinness-rekordját és nem szégyell csapzott külsővel, fürdőköpenyben-plüsspapucsban elegáns színházak színpadára lépni – a Solo Piano folytatásaként most ismét olyan karakteres és végtelenül szép tételekből álló anyagot hozott össze, ami egyszerre szórakoztatja a hallgatót és feledtet el mindent, de még azokban is elfogadást kelt, akik egyébként nem jönne be a zord arcú Gonzales ironikus figurája.
a népszerű karácsonyi dalokból (Little Drummer Boy, Dashing Through The Snow, Jingle Bells, Silent Night) összeállított két és fél perces medley:
a teljes Solo Piano II album itt hallható:
ha valaki látni is akarja a mester ujjait a fenti zongoradarabok némelyikének előadása közben, itt egy Pianovison-összeállítás öt videóból, utána pedig egy negyedórás riportfilm az új album kompozícióinak születéséről:
a Composing SOLO PIANO II című negyedórás rövidfilm Adam Traynor rendezésében itt külön is megnézhető:
Gonzales két videoklipje a Working Together című 2008-as és a Party In My Mind című 2011-es dalhoz:
Chilly Gonzales 2010-ben Marina And The Diamonds befutásánál is segédkezett zongorájával, egy fiktív kelet-európai tévéfellépés videójával:
Erdész Dávid