Másfél hónapja elég nagy csalódást jelentett, hogy nyáron a Budapesten is fellépő M83 együttes az aktuális Hurry Up, We're Dreaming sikeralbum harmadik klipjével, a Steve McQueennel nem folytatta a Midnight City és Reunion nagy költségvetésű sci-fi videóiban elkezdett történetet a paranormális képességekel rendelkező gyerekekről. Most azonban máris megbpcsáthatunk mindent, hiszen itt a Wait című klip, melyhez a zenekarvezető francia Anthony Gonzalez ismét honfitársait, a Fleur & Manu rendeződuót kérte fel, akik leforgatták a harmadik részt, és egyben le is zárták a trilógiát. Itt a MusicPress blogon máris megnézhető a három rész sorban egymás után.
Déri Zsolt
FRISSÍTÉS: a hét végére megjött az előzetes egy M83-zenével aláfestett igazi sci-fi mozifilmhez, a Tom Cruise főszereplésével készülő Oblivionhoz is, melyről nyár óta tudjuk, hogy Joseph Kosinski rendező – a Tron: Örökséghez rendelt Daft Punk-kompozíciók után – Anthony Gonzalezt kérte fel a filmzene elkészítésére!
–