Az új év nagy reménységeit összegyűjtő BBC Sound Of 2013 listára felkerült (bár az első ötbe nem jutott) brit indie rock zenekarok közül a londoni Palma Violets után a birminghami Peace is előáll első nagyemezével. A gitáros-énekes Harry Koisser és a basszista-vokalista Samuel Koisser testvérpárja mellett Douglas Castle gitárossal és Dominic Boyce dobossal felálló kvartettet, mely 2010 elején még November And The Criminal néven adta ki első számait, az elmúlt két évben már számos menő zenekarhoz hasonlították (experimentalista oldalról például a Foalshoz, könnyedebb oldalról a Vampire Weekendhez, a dicső múltból pedig leginkább a kilencvenes évek első felének noise-pop hőseihez), és a Follow Baby című első kislemez után ősszel már a Columbia kiadóhoz szerződve jelentette meg négyszámos Delicious EP-jét, amit most március 25-én követ a Peace névhez címével jól illeszkedő In Love album. A gazdag és változatos, slágeres és groove-os anyagon persze sokat dob a producer személye is: Jim Abbiss az elmúlt évtizedben olyan előadók első albumait felügyelte, mint a Music, a Kasabian, az Editors, az Arctic Monkeys... vagy éppen Adele!
FRISSÍTÉS: az album bővített deluxe kiadásának anyaga a YouTube-on!
1. "Higher Than The Sun" 4:11
2. "Follow Baby" 3:03
3. "Lovesick" 2:13
4. "Float Forever" 3:55
5. "Wraith" 3:16
6. "Drain" 6:16
7. "Delicious" 3:08
8. "Waste Of Paint" 4:07
9. "Step A Lil' Closer" 3:24
10. "Toxic" 4:02
11. "Sugarstone" 3:48
12. "California Daze" 3:59
13. "Scumbag" 3:29
14. "Bloodshake" 4:12
az album klipjei a Follow Baby és Wraith című kislemezdalokhoz:
a Delicious című szeptemberi első EP-n szereplő Bloodshake videója:
ez pedig 2012 tavaszáról az első Follow Baby kislemez B-oldalas száma, a Li'l Echo:
Déri Zsolt