A New Order a 2005-ös utolsó album, a Waiting For The Sirens' Call turnéjának végeztével leállt, Peter Hook basszusgitáros jól összeveszett a másik két Joy Disvison-veteránnal, Bernard Sumner gitáros-énekessel és Stephen Morris dobossal, és mire a Control című Anton Corbijn-filmhez írt utolsó közös felvételeik megjelentek, a zenekar már fel is oszlott. 2011 őszén azonban a frontember és a dobos újraindította az együttest, és még Morris felesége, a billentyűs Gillian Gilbert is visszatért egy évtized kihagyás után (az ő posztjára 2001-ben felvett multiinstrumentalista Phil Cunningham továbbra is tag maradt, Hook helyére pedig egy Tom Chapman nevű basszista került). Január 14-én egy új New Order-album is megjelenik, de mint a Lost Sirens cím is utal rá, ez a nyolcszámos anyag még az 2005-ös album kiegészítése: ugyanakkor készült, még ugyanazzal a Sumner-Hook-Morris-Cunningham felállással (nem is volt könnyű megegyezniük a kiadásáról). A Hellbent című dal már egy 2011-es válogatásra is felkerült, de a többi hét felvétel most hallható először. Az „elveszett" lemez premierjét a mai napon tartották a Rolling Stone magazin honlapján – és már itt a MusicPress blogon is meghallgatható. Hadd szóljon!
Déri Zsolt