A 2014-es BRIT Awards már előre odaítélt Critics' Choice díját és a Sound Of 2014 szavazást is gyors egymásutánban megnyerő 21 éves dalszerző-énekes Sam Smith a két slágerlistás kollaborációja videói (Disclosure: Latch, Naughty Boy: La La La) mellett 2013-ban a szólókiadványaihoz nem tett közzé klipeket, de a Lay Me Down és a Nirvana EP után a kislemezre 2014 februárjában kerülő Money On My Mind már végre kapott ma egy hagyományos videoklipet, és ebben végre maga az énekes is látható. A Las Vegasban forgatott kisfilm előtt azonban már volt Sam Smith-nek hivatalos videoklipje 16 éves korában is, ahogy a 2014. május 26-ra beígért In The Lonely Hour című nagykiadós albuma előtt is felvett már egy teljes lemezanyagot – bár ezekről sem a Wikipedia-oldalán, sem a hivatalos biográfiájában nem szerepel egy szó sem, a MusicPress blog megmutatja őket.
Sam Smith: Money On My Mind (videoklip) + az eltitkolt 2008/2009-es felvételek!
2014.01.13. 14:40
Címkék: live lounge sam smith ry x
komment
Lily Allen: Air Balloon (új kislemezdal) + FRISSÍTÉS: a dal videoklipje!
2014.01.13. 10:51
A 2010-ben visszavonult Lily Allen a 2012-es P!nk-albumon való nyúlfarknyi közreműködés után 2013 novemberében tért vissza a popszíntérre, immár kétgyermekes kismamaként: Robbie Williams listavezető Swings Both Ways lemezének Dream A Little Dream duettje mellett a John Lewis áruház karácsonyi kampányához feldolgozott Keane-féle Somewhere Only We Know-val maga is No.1 pozícióba jutott, a Hard Out Here videójával pedig már 2014-ben érkező harmadik stúdióalbumát harangozta be. A szellemesnek és viccesnek szánt, de a jó kezdés ellenére kínosan közhelyes megoldásokba futó – és már magában az autotune miatt is megbocsáthatatlan – klipdal után a következő kislemezes szám, a hivatalosan márciusban megjelenő, de már ma közzétett Air Balloon szerencsére egy fokkal jobban sikerült (tehát van még rá esély, hogy a 2009-es legutóbbi Lily Allen-nagylemezhez hasonlóan ismét Greg Kurstin producerrel készülő visszatérő album is élvezhető lesz).
Címkék: lily allen keane greg kurstin
komment
Warpaint: Warpaint – a teljes album!
2014.01.13. 07:41
A 2008-as Exquisite Corpse EP-vel feltűnt Los Angeles-i Warpaint csajzenekar, mely The Fool című 2010-es első albumának turnéjával 2012-ben a budapesti A38-ra is eljutott, a 2013-ban közzétett két új dal (Love Is To Die, Biggy) után 2014-re végre a második sorlemezével is előállt: a kaliforniai sivatagban rögzített címnélküli új stúdióalbumon Emily Kokal és Theresa Wayman gitáros-énekesnők, a basszista-vokalista Jenny Lee Lindberg és a dobos Stella Mozgawa finomabb, halkabb és experimentálisabb, atmoszferikusabb, gitárok helyett gyakran inkább billentyűkön komponált szerzeményeket játszanak – de nekik ez is nagyon jól áll. A sztárproducer-hangmérnök Flooddal felvett album, melyen pár szám keverésében a Radiohead-producer Nigel Godrich is közreműködött, az NPR-premier után egy órával már itt a MusicPress blogon is meghallgatható – egészen az amerikai megjelenés napjáig, január 17-ig.
Címkék: chris cunningham flood warpaint nigel godrich
komment
U2-meglepetéskoncert Sean Penn jótékonysági estjén
2014.01.12. 23:04
A négy év után új kislemezzel visszatért és tavasszal új albumot is megjelentető U2-ból Bono és The Edge már novemberben is fellépett egy jótékonysági rendezvényen pár feldolgozás erejéig (Chris Martinnal, illetve a Nile Rodgers vezette Chic együttessel és Angélique Kidjo énekesnővel közösen), de múlt éjszaka – két és fél évvel a zenekar utolsó koncertje után – mind a négy tag közönség elé állt, hogy előadjon néhány U2-dalt a Sean Penn által immár harmadik éve megszervezett Help Haiti Home gálán a Beverly Hills-i Montage Hotelben.
Címkék: u2 winona ryder sean penn edward sharpe and the magnetic zeros asaf avidan
komment
Kylie Minouge és Tom Jones a Kaiser Chiefs vezérével Kaiser Chiefs-számot énekelnek
2014.01.11. 10:40
„Átverik, de rájött!" Az I Predict A Riot című 2004-es Kaiser Chiefs-dal különleges feldolgozást kapott, mikor Ricky Wilson frontember (a márciusra várható új album népszerűsítésének nem titkolt szándékával) beszállt a BBC One tévéadón futó brit The Voice tehetségkutató zsűrijébe, és a ma induló idei széria beharangozásaként a másik három zsűritag – a szintén frissen csatlakozott (és tavasszal szintén új lemezzel visszatérő) Kylie Minogue, illetve a már a műsor korábbi két évadában is részt vevő Sir Tom Jones és Will.i.am – társaságában elénekelte el egy évtizeddel korábbi sikerdalát, melynek közepébe a Kylie-féle Can't Get You Out Of My Head egy részletét is beillesztették.
Címkék: kaiser chiefs kylie minogue tom jones will i am the voice
komment
Megvan(nak) a Sound Of 2014 lista győztese(i)
2014.01.10. 09:15
Az új év legesélyesebb könnyűzenei befutóit rangsoroló Sound Of 2014 verseny egy hónapja kihirdetett 15 jelöltje közül ezen a héten hétfőn kezdték el kihirdetni a BBC rádióban az első öt helyezettet, naponta egyet-egyet, az ötödik helytől az első felé haladva. A Budapest című dalával elhíresült húszéves bristoli blues gitáros-énekes George Ezra, a SBTRKT-vendégénekesként nevet szerzett soul hangú 25 éves londoni Sampha és a szintén 25 éves Los Angeles-i R&B énekesnő BANKS után tegnap reggel tették közzé a második helyre befutó 19 éves Rudimental-kollaborátor énekesnő Ella Eyre nevét – így már akkor nyilvánvaló volt, hogy a ma kihirdetett az első helyre nem is kerülhetett más, mint Sam Smith!
Címkék: banks sampha sam smith sound of 2014 george ezra ella eyre
komment
Nina Persson: Dreaming Of Houses + Animal Heart (dalok a Cardigans énekesnőjének szólóalbumáról)
2014.01.09. 09:00
A svéd Cardigans együttes az alakulásának 20. évfordulóján, 2012-ben – bő fél évtized szünet után – újra összeállt, és azóta többször (még a múlt hónapban is) koncertezett, de új lemezt a 2005-ös Super Extra Gravity óta nem adott ki. Nina Persson énekesnő viszont erre készül: az A Camp név alatt kijött anyagai (A Camp - 2001, Colonia - 2009) után most először jelentet meg saját neve alatt szólóalbumot: a február 10-én piacra kerülő Animal Heart című anyagot ezúttal is férje, az amerikai Nathan Larson (ex-Shudder To Think) társaságában írta és rögzítette, de ezúttal nem a svéd Atomic Swing-frontember Niclas Friskf a harmadik alkotótárs mellettük, hanem Eric D. Johnson (Fruit Bats, ex-The Shins) – és a 2010-ben elhunyt Mark Linkous (Sparklehorse) sem segíti őket, mint az A Camp-anyagok idején. Az Animal Heart novemberben bemutatott címadó klipdala után tegnap az egy fokkal jobban sikerültebb Dreaming Of Houses premierjét is megtartották, így most már két szám (és a stúdiófelvételekről közzétett kisfilm) alapján elég jó képet alkothatunk a 39 éves énekesnő első hivatalos szólólemezéről.
Címkék: the cardigans nina persson
komment
The Men: Pearly Gates (új dal) + FRISSÍTÉS: Another Night (egy újabb dal a közelgő albumról)
2014.01.08. 17:40
A 2013-as esztendő egyik legállatabb budapesti koncertjét adó brooklyni The Men együttes napra pontosan egy évvel a New Moon című legutóbbi albumot bemutató MusicPress-cikk után, 2014. március 4-én adja ki új lemezét, de hogy a dolog még meglepőbb legyen, a Tomorrow's Hits című új anyagot a kvintett (és vendégként egy pár dalra beugró fúvósszekció) már a tavalyi albummegjelenés előtt felvette! A két alapító gitáros-énekes, Nick Chiericozzi és Mark Perro vezette zenekart az aktuális hangzásért felelős új multiinstrumentalista-producertag Ben Greenberg a poszt-hardcore/punk alapoktól a Bob Dylan-féle folk-rockig is képes volt eltolni – és ez a fúzió az egy órája közzétett bő hatperces beharangozó számban, a dögös retro-(Rolling-)rockos Pearly Gatesben is tetten érhető.
Címkék: akvárium the men holalo
komment
King Krule: A Lizard State (videoklip Alfred Hitchcock bevezetőjével)
2014.01.08. 16:58
A korábban Zoo Kid néven is próbálkozó vöröshajú brit dalszerző-gitáros-énekes King Krule (azaz az 1994-es születésű Archy Marshall) nem véletlenül nem szerepelt a MusicPress 2013 legjobb lemezei listáján Six Feet Beneath The Moon című modoros bemutatkozó albumával, de az arról való A Lizard State most közzétett klipjének már itt a helye, mivelhogy Jamie-James Medina rendező az 1955 és 1962 között futó Alfred Hitchcock bemutatja... tévésorozat világához igazította a fekete-fehér videót - sőt az elején magától az 1980-ban elhunyt suspense-mestertől láthatunk és hallhatunk vicces bevezetőt (és utána az első jelenettől már várjuk is, történik-e gyilkosság telefonhívásra).
Címkék: alfred hitchcock king krule
komment
Wild Beasts: Wanderlust (videoklip) + FRISSÍTÉS: A Simple Beautiful Truth (újabb videoklip)
2014.01.07. 21:47
A Vampire Weekend-feldolgozás és a Bombay Bicycle Club-klipdal után jöjjön még egy új felvétel egy újabb kvartettől: a 2011-es Smother albumával a 2012-es Sziget Fesztiválra is eljutó angol Wild Beasts 2014 első felében áll elő negyedik albumával, melyről a falzetthangú Hayden Thorpe és zenésztársai néhány perce már közzé is tettek egy Wanderlust című új szerzeményt egy pazar videóval, melyet a barcelonai NYSU kollektíva forgatott nekik. (FRISSÍTÉS: fél nappal később bejelentették, hogy február 24-én jelenik meg Present Tense címmel az új album, mely a korábbi lemezeik keverését végző Lexxx nevű hangmérnökük és a leginkább Brian Eno mellől ismert Leo Abrahams produceri segédletével készült – a borítót és a dallistát lásd a cikk legalján!)