A punkos rock and rollját lassan két évtizede nyomó Junkies együttes a 2009-es Degeneráció után több mint három évvel új albumot készít, melyről már itt is van az első szám, a budapesti éjszakai zenés szórakozóhelyek korlátozásán – köztük nyilván a Zöld Pardon elleni intézkedéseken – gúnyolódó Nincs pardon című lendületes háromperces, melyet Szekeres András énekes, Barbaró Attila szólógitáros, Riki Church basszista, Keresztes Viktor dobos és az új gitáros Sajti Levente stílszerűen a ZP blogján tett közzé először, ahogy a Junkies visszatérő koncertjére is az idén új helyre költözött Zöld Pardonban kerül sor szeptember 20-án.
Junkies: Nincs pardon (új dal + visszatérő koncert)
2012.09.17. 19:17
Címkék: zöld pardon junkies
komment
David Byrne & St. Vincent – a turné első koncertje!
2012.09.17. 16:40
Az egykori Talking Heads-vezér David Byrne és a gitáros-énekesnő St. Vincent furcsa párosától már szerepelt itt a MusicPress blogon a teljes közös album (Love This Giant), az első videoklip (Who) és az első tévéfellépés (Jimmy Fallon műsorában), de azóta megérkeztek az első videók amerikai turnéjuk szombati minneapolisi nyitókoncertjéről is, ahol rézfúvósaik kíséretében a lemezhez írt közös dalok mellett előadták egymás korábbi szerzeményeit is – például a Cruel és Northern Lights című 2011-es St. Vincent-számokat, a Burning Down The House című 1983-as Talking Heads-slágert és Byrne 2002-es Lazy című X-Press2-táncdalát is.
Címkék: talking heads david byrne st vincent
komment
Cat Power: Cherokee (videoklip + tévéfellépés)
2012.09.17. 14:36
Az amerikai dalszerző-gitáros-énekesnő Chan Marshalltól, azaz Cat Powertől pár napja már meghallgatható Sun című remek visszatérő albuma és a Cherokee című aktuális kislemezdal Nicolas Jaar-féle remixe, most azonban megérkezett a dal hivatalos videoklipje is, amelyet maga a művésznő rendezett posztapokalipitikus sivatagi road warrior hangulatban – a cím asszociációs halmazából pedig a terepjáró és az indián is kipipálható.
Címkék: cat power conan o brien
komment
Efterklang: Piramida – a teljes album! + budapesti koncert!
2012.09.17. 09:20
Másfél évvel zenés dokumentumfilmjük, a Vincent Moon rendezte An Island ingyenes vetítése után, 2012. december 1-jén a dán Efterklang együttes tagjai személyesen is eljönnek az A38-ra, Piramida című negyedik albumukkal, melyet az azonos nevű északi sarkvidéki szellemváros ihletett: a norvég Spitzbergák egyik szigetén 2000-ig működő orosz bányásztelepülés területén a multiinstrumentalista-énekes Casper Clausen, a basszista Rasmus Stolberg és az elektronikafelelős Mads Brauer több mint ezer helyszíni felvételt rögzítettek, hogy aztán beépíthessék hangszeres kompozícióikba. A 4AD kiadónál szeptember 24-én megjelenő gyönyörű új Efterklang-album anyagát pár órája az amerikai NPR rádióhálózat oldalán tették közzé, és már itt a MusicPress blogon is meghallható megjelenés előtt.
Címkék: a38 efterklang
komment
Frank Ocean feat. John Mayer: Pyramids (videoklip) + Channel Orange – a teljes album, bónuszdalokkal!
2012.09.16. 10:21
Az idei év egyik legnagyobb befutója, az amerikai R&B dalszerző-énekes Frank Ocean (született: Christopher Breaux, 1987), aki az Odd Future nevű Los Ageles-i hiphop kollektíva tagjaként Nostalgia, Ultra című mixtape-je és a No Church In The Wild című Jay-Z/Kanye West-slágerben való közreműködése után nagy publicitást kapó coming outjával is megalapozta briliáns első albuma, a júliusban megjelent Channel Orange sikerét. Az énekes néhány órával ezelőtt a Saturday Night Live műsorának vendégeként lépett fel, az ő vendége pedig nem más volt, mint a lemezén is gitározó John Mayer (akinek szintén nemrég jelent meg egy remek albuma, Born & Raised címmel). A közösen előadott két kislemezdal, a Thinkin Bout You és a Pyramids tévéfelvétele mellett Frank Ocean teljes sikeralbuma is meghallgatható itt a MusicPress blogon. FRISSÍTÉS: pár órával később megérkezett Nabil rendezében a Pyramids nyolcperces pszichedelikus videoklipje is, amiben John Mayer szintén szerepel!
Címkék: john mayer the roots saturday night live jimmy fallon frank ocean nabil
komment
Lana Del Rey: reklámfilm David Lynch stílusában + Blue Velvet (a teljes feldolgozás)
2012.09.15. 14:31
A nemrég a H&M arcának megválasztott Lana Del Rey kedvenc rendezőjének, David Lynch-nek a stílusában forgathatott reklámot a svéd divatcég számára. Az első reklámfilm (melyben az énekesnő épp a híres Lycnh-filmet is ihlető Blue Velvet című 1950-es dal feldolgozásával szerepel) tegnap már látható is volt a lengyel tévében, és ugyanott került sor Lana Del Rey első fellépésére feketére festett hajjal. Itt most mindkét produkció megtekinthető.
Címkék: david lynch johan renck lana del rey
komment
Smoke & Jackal: No Tell (cenzúrázatlan videoklip Kings Of Leon- és Mona-tagoktól)
2012.09.15. 13:29
A már több mint egy évtizede működő Kings Of Leon legfiatalabb (még csak 25 éves) tagja, a basszista-vokalista Jared Followill a nyáron közös együttest indított egy szintén nashville-i haverzenekar, a Mona frontemberével, a gitáros-énekes Nick Brownnal, és a duó augusztus végén állt a világ elé első felvételével. Az október 15-én megjelenő EP1 című hatszámos első EP-t beharangozó No Tell a Kings Of Leon érett korszakának epikus U2-s stadionhangzását viszi tovább, amihez a Mona-énekes bonós orgánuma amúgy is passzol, míg a szövegbeli déli macsó vonalat (orális közeledés, motelszex, vörös lepedők stb.) egy meztelen nős klip szolgálja szép szolidan. A videót a csütörtök esti premier után pár órával a YouTube már le is tiltotta a duó csatornájáról, de itt a MusicPress blogon megnézhető.
Címkék: mona kings of leon smoke and jackal
komment
P!nk: The Truth About Love – a teljes album videókkal!
2012.09.14. 17:19
P!nk visszatérő albumáról, a 2008-as Funhouse-t négy évvel (a köztes Greatest Hits... So Far! slágerválogatást két évvel) követő The Truth About Love-ról pár napja már szerepelt itt a MusicPress blogon egy dal (az egyben Lily Allen visszatérését is jelentő True Love), de most itt a 33 éves amerikai énekesnő teljes új lemeze, melyen férfi vendéghangok is hallhatók (a Just Give Me a Reason című dalban a Fun. együttes frontembere, Nate Ruess, míg a Here Comes The Weekendben nem más, mint Eminem), a legörvendetesebb azonban a zeneszerző-producerek között Greg Kurstin (Kylie Minogue, Ladyhawke, Lily Allen, Little Boots, Santigold, Marina And The Diamonds stb.) feltűnése. Mostanra az album összes száma felkerült az énekesnő YouTube-csatornájára lyric video formájában, így itt meg is hallgatható az egész lemez – és a dalszövegeket is láthatjuk közben.
Címkék: fun pink lily allen eminem greg kurstin
komment
An Introduction To Laibach/Reproduction Prohibited – a teljes válogatáslemez!
2012.09.14. 12:44
A legutóbb az Iron Sky című náci témájú sci-fi-paródia filmzenelemezével jelentkező Laibach most egy különleges válogatásalbummal összegzi több mint három évtizedes karrierjét: a Ljubljana német megszállás alatti nevét felvevő szlovén művészcsoport leginkább híres dalok egyedi hangú átdolgozásaival tudta népszerűvé tenni indusztriális zenei világát, és most a Mute kiadó An Introduction To... sorozata számára is pont ilyen átiratokból állított össze egy best of lemezt. Milan Fras énekes és társai a már jól ismert Beatles-, Queen-, Europe-, DAF- és Opus-feldolgozások és pár nemzeti himnusz áthangszerelése mellé új felvételeket is tettek: a JG Ballard-féle Karambol nyomán a Mute-kiadófőnök Dominic Miller által írt, majd Grace Jones által világsikerré tett Warm Leatherette (Meleg műbőr) című fétisdal német nyelvű átértelmezését, továbbá egy Bob Dylan-átiratot is.
Címkék: bob dylan the beatles laibach queen iron sky grace jones mute
komment
Dead Elvis pénteken ismét Budapesten!
2012.09.13. 17:01
A produkciójának lényegét és egyszemélyes zenekar mivoltát már nevében is összefoglaló Dead Elvis & His One Man Grave a Blue River állóhajó fedélzetén adott 2008-as koncertje után négy és fél évvel ismét Budapestre látogat: a zombi-Elvis gumimaszkot és flitteres fehér Elvis-kosztümöt viselő, lábaival doboló és kezeivel gitározó előadóművész, aki a sírból visszatért Király képében prezentálja mániákus rock'n'rollabilly show-ját, szeptember 14-én este a Mikszáth Kálmán téri Trafik klubban játszik, és Frantic Over The Atlantic címet viselő aktuális turnéján egy rokon rock'n'roll szellemiségű előzenekart is hoz magával a brazil The Fabulous Go-Go Boy From Alabama személyében.
