A Muse együttes több mint egy év kihagyás után csütörtök este adta első teljes hosszúságú koncertjét a kölni E-Werk színpadán, ahol Matthew Bellamyék a stúdióverzióban már ismert eddigi két klipdal (Survival, Madness) mellett öt kiadatlan szerzeményt is eljátszottak élőben. Az október 1-jén megjelenő The 2nd Law album szerzeményeinek így már több mint a felével elkezdhetünk megbarátkozni a lemezmegjelenés és a november 20-án a Budapest Sportarénát is érintő turné hivatalos kezdete előtt. (FRISSÍTÉS: szeptember 24-én meghallgathatóvá tették a teljes albumot!)
Muse: Supremacy + Panic Station + Animals + Save Me + Follow Me (öt új dal koncertverzióban)
2012.09.22. 19:30
Címkék: muse
komment
Daddy – James Franco zenekarának első klipje és lemeze Smokey Robinson közreműködésével
2012.09.22. 10:47
Az 1978-as születésű amerikai színész, az utóbbi években író-rendezőként is egyre aktívabb James Franco (127 óra, Ananász Expressz, Pókember trilógia stb.) – aki az elképesztő hasonlóság ellenére sem kaphatta meg a néhai Jeff Buckley szerepét, mert nem tudta volna maga elénekelni és elgitározni a szükséges dalokat – most már énekesként is megmutatja magát egy zenekar élén: egy régi főiskolai haverjával, a <tfo> együttes zenész-producer vezérével, Tim O'Keefe-vel közös Daddy nevű soul-pop projektje tegnap tette közzé első klipjét a Love In The Old Days című dalhoz, mely a szeptember 25-én megjelenő MotorCity EP-t harangozza be.
Címkék: daddy james franco smokey robinson
komment
Vince Clarke feat. Ane Brun: Fly On The Windscreen (Depeche Mode-feldolgozás)
2012.09.21. 15:36
A Depeche Mode 1981-ben kilépett eredeti dalszerzője, Vince Clarke feldolgozott egy olyan DM-számot, melyet már nem ő írt: az Erasure vezére az 1985-ös Fly On The Windscreen című Martin Gore-szerzeményből a 36 éves norvég dalszerző-énekesnő Ane Brun közreműködésével készített egy finom új verziót, melyből a teljes hosszúságú verziót a Slicing Up Eyeballs zeneblog tette közzé pár perce – és most már itt a MusicPressen is meghallgatható.
Címkék: erasure depeche mode vince clarke ane brun
komment
Maja csillagászok...
2012.09.21. 12:14
... én nem tudom, ti hogy vagytok vele, de a 14 esztendős Böczkös Panna Világvég című sikerdala nekem tisztára olyan, mintha egy Üllői Úti Fuck-szerzemény lenne – szinte hallom Szántó Faszi kaján előadásában! Remélem, egyszer tényleg hallhatom is feldolgozásként a Bocikám előtt vagy után egy Fuck-koncerten, vagy – hogy a női hang megmaradjon – egy TV Manci-fellépésen!
Címkék: panna üllői úti fuck tv manci
komment
Hangmás-koncert egy körúti kirakatban
2012.09.21. 11:09
A mai napon pontban 18:30-kor a Hangmás együttes egy különleges (és ingyenes) minikoncertet tart Budapesten az Erzsébet körúton, egy használaton kívüli üzlet kirakatában, a Wesselényi utcai villamosmegállónál!
Címkék: hangmás
komment
Calvin Harris feat. Florence Welch: Sweet Nothing (videoklip) + az új album borítója és dallistája
2012.09.21. 09:34
Az elmúlt másfél évben a brit slágerlisták legnagyobb ura az 1984-es születésű skót sztárproducer Calvin Harris volt Rihanna, Kelis, Ne-Yo és Example társaságában készített kislemezeivel, illetve a saját maga által énekelt Feel So Close-zal – és ez a másfél év alatti slágertermés mind szerepel majd október 29-én megjelenő 18 Months című harmadik albumán is, ahogy az utóbbi évek egyik legsikeresebb angol dalszerző-énekesnőjével, a 26 éves Florence Welch-csel (Florence + The Machine) közös legújabb kislemezdal, a Sweet Nothing is. Ez utóbbihoz az éjszaka megérkezett a klip is, melyet ugyanaz a Vincent Haycok rendezett, aki a fentebb felsoroltak közül a Bounce, a Feels So Close és a Let's Go videóit (azok szintén megnézhetők itt a cikk alján).
Címkék: calvin harris florence and the machine vincent haycock
komment
Fiona Apple-t letartóztatták kábítószer-birtoklásért
2012.09.20. 19:41
Az elmúlt két évtized egyik legnagyobb női dalszerző-előadó tehetségét, a hét év kihagyás után idén épp egy nagyszerű albummal visszatérő Fiona Apple-t letartóztatták drogbirtoklásért Texas állam határában, Sierra Blancában – ugyanott, ahol már Willie Nelson és Snoop Dogg is került hasonló összeütközésbe a törvénnyel. A hírek szerint a 35 éves New York-i zongorista-énekesnő turnébuszában hasist találtak, sőt Fionánál még egy kis marihuána is volt, és e pillanatban a Hudspeth County Jail fogdájában vár sorsára – a TMZ híroldal pedig a letartóztatáskor készült fotót is megszerezte. (FRISSÍTÉS: Fiona Apple elismerte, hogy a drogkutya által kiszimatolt kék hátizsák az övé, és végül tízezer dollár óvadék ellenében szabadlábra helyezték, de a turné csütörtök estére tervezett austini koncertje így is elmaradt.)
Címkék: drog fiona apple mark romanek
komment
A Flaming Lips, a Foo Fighters és a Devo vezérei Biz Markie és Jack Black társaságában hülyülnek
2012.09.20. 10:42
A Yo Gabba Gabba! gyerekműsor és a Volcom ruhacég új közös kollekcióját kísérő projektben olyan jeles előadóművészek produkálják magukat, mint Dave Grohl és Jack Black, a Devo-vezér Mark Mothersbaugh vagy a Napoleon Dynamite kultfilm főszerepében elhíresült Jon Heder, míg a Flaming Lips-frontember Wayne Coyne és a beatbox-rapper Biz Markie közös számot készítettek a kampány szlogenjéhez (It's Really Happening!), a briliáns Rocket From The Crypt együttes pedig hat év után újjáalakult egy új dal kedvéért (He's A Chef). Ez utóbbi két felvétel a mai napon split single formájában meg is jelenik a Volcom üzleteiben, a fent említett művészsereget felvonultató klipdalok pedig itt rögtön meg is nézhetők és hallgathatók.
Címkék: devo jack black dave grohl foo fighters the flaming lips biz markie rocket from the crypt
komment
Kid Koala: 12 Bit Blues – a teljes album! + budapesti fellépés!
2012.09.20. 08:40
Az 1974-ben Eric San néven született kanadai Kid Koala – Anyukád kedvenc DJ-je, ahogy 2006-os albumcíme hirdeti – mindig híres volt stiláris játékosságáról, amit a szintén ázsiai származású sztárproducer Dan The Automator projektjeiben (Deltron 3030, Gorillaz, Lovage), a Mike Patton vezette laza Peeping Tom szupergruppban, a Wolfmother egykori rockereivel alakított The Slew nevű együttesében, vagy épp a Radiohead és Björk egyszemélyes „előzenekaraként" is kamatoztathatott. Az anyagait a kilencvenes évek közepe óta a Ninja Tune-nál megjelentető virtuóz lemezjátszóista a héten piacra dobott briliáns új albumán a blues sajátos értelmezését mutatja be: 12 Bit Blues című konceptlemeze, melynek 12 számát a kanadai Exclaim! magazin honlapján is közzétette, most itt a MusicPress blogon is meghallgatható.
Címkék: kid koala
komment
Deftones: Leathers (letölthető új dal)
2012.09.20. 07:40
A Diamond Eyes album turnéjával a tavalyi Szigetre is eljutó és ott igen impozáns koncertet adó sacramentói modern metál kvintett, a Deftones november 12-én áll elő Koi No Yokan című új sorlemezével, melyről Chino Moreno frontember és zenésztársai tegnap este zenekari honlapjukon már közzé is tették az első beharangozó dalt: az mp3 formátumban ingyenesen letölthető Leathers című szám itt a MusicPress blogon is elérhető.
